Beszámoló az első alkalommal megrendezett Visegrádi Őszi Emlőnapokról
Az MRT Emlődiagnosztikai Szekció szervezésében 2023. november 17-18-án első alkalommal került megrendezésre a Visegrádi Őszi Emlőnapok. A hagyományteremtő jellegű tudományos-továbbképző és társasági találkozó a várakozásokon felüli érdeklődést keltett, ugyanis 140 résztvevő érkezett a Visegrádi Fellegvár szomszédságában elhelyezkedő Silvanus Hotelba. A létszám jelentőségét fokozza az a tény, hogy a rendezvény időpontjában az Emlődiagnosztikai Szekció 158 tagot számlált, illetve a jelenlévők között nagy arányban fiatal kollégákkal találkozhattunk.
Az Emlődiagnosztikai Szekció célja egy akkreditált, szakmai továbbképzésnek minősülő, kétévente megrendezésre kerülő rendezvény kialakítása, teret és időt adva a szubspecialitásunk tagjainak kapcsolatépítésére, tapasztalatcseréjére is. Az Őszi Emlőnapokat a MRT mellett 6 cég támogatta, a helyszínen többük termékeivel is alaposan megismerkedhettünk.
A változatos, újdonságokkal teli program péntek délelőtt a hazánkban használatban lévő új technológiákkal szerzett tapasztalatok bemutatásával indult. Ambrózay Éva (MaMMa Zrt) az intézményeikben harmadik leolvasóként alkalmazott mesterséges intelligencia alkalmazásáról beszélt. Meggyőző adatokat láthattunk a kis léziók detektálásában, illetve a magasabb daganat-kockázatot jelentő denz emlők hatékonyabb értékelésében rejlő erejéről. Úgy véli, hogy az emlőradiológus percepcióját is fejleszti a szoftverrel való akaratlan „versengés”.
Szomják Anett és Forrai Gábor (GÉ-RAD Kft, LIV DMC, Budapest) az automata emlő ultrahanggal, valamint a vizsgálatok értékeléséhez használt mesterséges intelligenciával Egerben szerzett tapasztalatokat mutatta be. A nők 40%-ának denz az emlője, ami fokozott emlőrák kockázati tényező. Mivel a mammográfia a denz emlők megítélésében kevéssé hatékony – akár a daganatok 50%-a is rejtve maradhat –, az ABUS szélesebb körben való elterjedése várható. A korai tumor-detektálás mellett a komplex klinikai rendelések, illetve a korlátozott számú emlőradiológus terhelésének csökkentésére szintén nagyon ígéretes módszernek tűnik, ugyanis a tapasztalatok alapján alkalmas a visszahívások számának csökkentésére, a fibroadenomák és az onkológiai gondozásban lévők kontrolljára is.
A mellkas CT-vizsgálatok képein felbukkanó emlő-incidentalómák az általános radiológusok és az emlődiagnoszták számára is egyre több fejtörést okoznak. A talált eltérések értékeléséhez kaptunk támpontokat Urbán Olga (Szeged) előadásában. Kiemelte, hogy sok esetben a különféle képi előzmények vagy az anamnézis felkutatásával megkímélhetjük a pácienst a daganatos betegség gyanújától, ill. az emiatt komoly stresszt jelentő fölösleges vizsgálatoktól.
Legtöbbünk számára nehéz helyzetet jelent egy gyulladt emlő helyes diagnosztikája és ellátása. Ebben a kérdéskörben kaptunk hiánypótló, gyakorlatias összefoglalót Serfőző Orsolyától (Kecskemét), aki végigvezette a hallgatóságot a differenciál-diagnosztikai lehetőségeken és a terápiás megoldásokon.
Deák Pál Ákos a Premier Med Kft-ben zajló, fibroadenomák és a malignus emlőtumorok krioablációjával szerzett nagy számú, meggyőző tapasztalatairól számolt be, valamint hasznos gyakorlati tudnivalókkal látta el a hallgatóságot. Emlőradiológusként fontos ismernünk a beavatkozás utáni kissé bizarr ultrahang-morfológiát, illetve a hosszan megmaradó tapintási eltérést. A diszkusszió során elmondta, hogy a krioabláció a vákuum-asszisztált excisiónál nagyobb arányban biztosítja az ép széllel történő tumor-eliminációt.
Tasnádi Tünde (Békéscsaba) sokunk számára kihívást jelentő témában, a benignus emlő-elváltozások MR-morfológiájáról tartott hasznos előadást. A benignómák sokaságára, az idő rövidségére és a nagy érdeklődésre való tekintettel már a folytatásra is kaptunk ígéretet.
A délelőtti program zárásaként Szabó Endre (Szeged) a laktáló emlők kivizsgálására vonatkozó ajánlásokat, lehetőségeket ismertette két eltérő betegutat bejáró, terhességi emlőrákkal küzdő páciens esetén keresztül. Malignitás gyanúja esetén a mammográfia várandós és szoptató nők esetében is bátran elvégezhető. Az MR-vizsgálat várandósság idején kontrasztanyag nélkül is számos lehetőséget rejt magában a diagnózis és a kiterjedés pontosítására. A szoptatást nem befolyásolja az MR-kontrasztanyag adása.
A kellemesen hosszú kávészünetek és a helyszínen biztosított svédasztalos ebéd segítették az előadásokon elhangzottak megvitatását, ülepítését és a megérkezéskor is feltűnően barátságos légkör elmélyítését.
Délután a kontrasztanyagos mammográfiás vizsgálatok (CEM) technikai részleteiről, értékeléséről és indikációs köréről hallhattunk részletes beszámolót Forrai Gábortól (GÉ-RAD Kft, LIV DMC, Budapest). Az előadást egy Bayer kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen külföldön szerzett tapasztalatok is szóba kerültek. A módszer kiválóan alkalmas a neoadjuváns kezelések terápiás válaszának követésére, valamint a denz emlők magas specificitású vizsgálatára. Hátránya a technikából adódó jelentősebb sugárterhelés. Kiemelték, hogy a CEM-vizsgálat során a halmozás hiánya nem kontraindikálja a biopsziás mintavételt, azonban az MR-vizsgálatnál kisebb érzékenysége a fals-pozitív eredmények számának csökkenését eredményezi. Az MR-vizsgálat a rendelkezésre álló adatok alapján továbbra is alkalmasabb a genetikai hajlammal rendelkezők szűrésére, az emlőváladékozás kivizsgálására, malignus folyamat esetén a pectoralis izomzat és az ellenoldali emlő állapotának megítélésére.
Ezt követően a mikromeszesedések kivizsgálása, illetve ezzel szoros összefüggésben a vákuum-asszisztált biopsziák (VAB) kerültek fókuszba Szomják Anett előadásában. Ez a mintavételi eljárás Magyarországon egyelőre csupán néhány helyen érhető el, annak ellenére, hogy a mikromeszesedések diagnosztikájában sok esetben elengedhetetlen. A meszesedésekkel kapcsolatban elhangzottakból kiemelném, hogy gyanús meszesedést nem szabad követni, hanem kidolgozás és biopsziás mintavétel szükséges (a citológiai mintavétel nem alkalmas a mikromeszesedések diagnosztikájára). Az 1 cm-nél kisebb mészcsoportok mintavételére a VAB javasolt. A mintavételünk sikerességéről minden esetben a szövethengerek röntgen-vizsgálatával győződhetünk meg – a patológiás mész hiánya gyakorlatilag nem diagnosztikus mintavételt jelent.
Szabó Endre betekintést adott az emlőradiológusok és az emlődiagnosztikai asszisztensek körében a kiégettség mértékét és annak okait felmérő kutatás előzetes eredményeibe. A 157 kitöltő 45%-a szakdolgozó, 32%-a emlődiagnosztikai licenszvizsgával rendelkező szakorvos, 86%-uk nő. A kutatás több meglepő dologra felhívta a figyelmet a kollégáink egészségi és pszichés állapotával kapcsolatban. A kitöltők harmadát érintő emésztőrendszeri és vérnyomásproblémák mellett mozgásszervi fájdalmakat 116 fő panaszolt. 18-an vannak közöttünk, akik sűrűn gondolnak a szakterület elhagyására, sokunk számára jelent komoly stresszt a rossz diagnózis felállításának lehetősége, illetve a rossz hír közlése. Tekintettel arra, hogy döntően nők dolgoznak ezen a szakterületen, számolnunk kell az emlőrák kialakulása miatti nagyobb mértékű szorongással is. A felsorolt tényezők mellett sokunk stressz-szintjét a főnök személye is fokozza. Az eredmények újabb, esetleg mélyebb kérdéseket, illetve beavatkozási lehetőségeket rejtenek magukban, várhatóan fogunk még hallani a vizsgálatról.
Az MRT Emlőszekció közgyűlésén az éves beszámolók mellett az idén is sor került a Lányi Márton-díj átadására, melyet az emlődiagnosztika területén érdemeket szerzett fiatal kollégának ítélnek munkája elismeréseként, valamint további szakmai fejlődésének támogatására. Az idei kitüntetett Serfőző Orsolya, aki a Pro Radiológia Alapítvány elnökétől, Forrai Gábortól vehette át a díjat.
A vacsoráig még bőven maradt idő pihenésre és a hotel wellness-részlegén való feltöltődésre. A finom vacsora után pedig a hotel sörözőjében biliárd, teke, pingpong segítette az ismerkedést, kikapcsolódást.
Az esti szociális program után Szabó Endre és a MaMMa Zrt. szervezésében hajnali 7 órakor indult a „ViviMaMMa” futás. A legelszántabb emlőradiológusok futva, kocogva, ill. gyalogolva is nekiindulhattak a napfelkeltében színesedő őszi erdőbe, ahonnan végig gyönyörű kilátásunk volt a ködből feltűnő Dunakanyarra.
Csak ezután következett az igazi kihívás, ugyanis Németh István bőrgyógyász (Szeged) 30 perces előadásában beavatott bennünket a bimbó eltérések differenciáldiagnosztikájába az ekcémától a postirradiatiós angiosarcomáig. A rendkívül hasznos és jól követhető előadás kitért azokra az esetekre is, amikor emlőradiológusként szteroidos kenőcs javaslásával bátran segíthetjük a beteg gyógyulását, amíg a nehezebben hozzáférhető bőrgyógyászati szakrendelésre eljut.
Tasnádi Tünde az emlő implantátumok ultrahang-vizsgálatáról osztott meg velünk hasznos információkat, például az implantátumok markereinek azonosításáról, ill. ezzel összefüggésben a rotáció felismerésének trükkjeiről, idegentest-reakcióról, rupturáról. Kiemelte, hogy az ilyen kozmetikai beavatkozások után ugyanúgy elvégezhetőek az életkornak megfelelő szűrővizsgálatok, szűrő jelleggel az emlő MR-vizsgálat nem indokolt. Implantátum-sérülés gyanúja esetén azonban a legszenzitívebb vizsgálómódszer az MR. Szóba került a BIA-ALCL (breast implant associated anaplastic large cell lymphoma), melyről mindenkinek érdemes informálódnia, hiszen az implantátumhoz társuló lymphoma jó túlélésének kulcsa a korai felismerés. Mindig fel kell, hogy merüljön a gyanúja az 1 éven túl az implantátum körül megjelenő, 10 mm-t meghaladó mennyiségű folyadék esetében.
Ambrózay Éva előadásában gyakorlati oldalról már megismerhettük a KHEIRON Kft. által fejlesztett mesterséges intelligenciát, Kárpáti Edit (Kheiron) pedig a Mia szoftver jelentőségéről, hatékonyságáról mutatott meggyőző adatokat.
Nahm Krisztina (Budapest) néhány esetbemutatással gondolkodtatott el bennünket, hogy vajon a „retrospektoszkóp” előtt is felismerhetőek lettek volna-e a bemutatott daganatok.
Végül, de nem utolsó sorban a témához kapcsolódva Tasnádi Tünde előadásában ismerkedhettünk meg a radiológus hibalehetőségeivel, a tévedés élettanával és pszichológiájával. A lebilincselő előadásban olyan kifejezésekkel ismerkedhettünk meg, mint a mentális kimerültség, döntéskönnyítő stratégiák, korai lezárás, lehorgonyzási és kimeneti részrehajlás.
A rendezvény szakmai és társasági szempontból is rendkívül tartalmas, mozgalmas és befogadható volt, a túlzsúfoltság érzése nélkül. A szervezőkkel együtt bízom abban, hogy ezentúl kétévente az ideihez hasonló szakmai színvonal és érdeklődés jellemzi majd a Visegrádi Őszi Emlőnapokat.